2018. január 28., vasárnap

Brassói aprópecsenye


Ez is lényegesen egyszerűbb így kuktában, mint hagyományos módon.
Mindenképp időt spórolunk vele, hiszen amíg a kuktában készül a hús (amire egyszer sem kell ránézni), addigra szépen megsüthetjük a kockákra vágott burgonyát.

Hozzávalók:
  • 80 dkg sertéshús (lapocka,comb)
  • 2 kisebb fej vöröshagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • 1/2 mokkáskanál őrölt bors
  • 1 evőkanál saját készítésű paprika-paradicsom krém
  • só ízlés szerint.
  • 1 evőkanál sertészsír.
  • 1/4 mérőcsésze víz
  • kb. 1 kg burgonya
  • Étolaj a burgonya sütéséhez.


Elkészítés:
Az egy evőkanál sertészsírral kikentem a betétedényt, majd minden hozzávalót beletettem. (Kivéve a burgonyát és az étolajat).

A vöröshagymát apró darabokra aprítva és a fokhagymát fokhagymazúzón összenyomva, a húst felkockázva.

A legvégén hozzáadtam 1/4 mérőcsésze vizet és az egészet lazán összekevertem egy fakanállal.

Rátettem a kuktafedőt és elindítottam egy MEAT/HÚS programot. Ez 24 perc.
Így volt időm szépen serpenyőben, olajban megsütni a felkockázott, megmosott burgonyát.

Aztán már csak ízlés kérdése, hogy a sült burgonyát összekeverjük-e a finom, fokhagymás szaftos hússal, vagy köretként tesszük mellé.


Saját készítésű nyáron elrakott kovászos uborkával ettük.

Forrás: 
Az ételfotót leírást készítette: Maczák Sándor és neje

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Édesburgonyapüré babáknak

  Hozzávalók: édesburgonya tisztított vagy babavíz Elkészítés: Az édesburgonyát megtisztítjuk, megmossuk, majd felszeleteljük. A k...