2019. augusztus 8., csütörtök

Készétel tartósítás Ellával




Töltött káposzta

Ma a lassú főzőben éjszaka készült töltött káposztát tartósítottam Ellákban.
Képekkel fogom mutatni és persze le is írom, hogy én hogyan csinálom ezt a műveletet.

Azzal kezdem, hogy nagyon tisztára kimosom az üvegeket, olyan meleg mosogatószeres vízben, amit elbír a kezem. Majd langyos vízzel kiöblítem őket. A lapkákat szintúgy.
Az üvegeket és a lapkákat mosogatógépben is el lehet természetesen mosogatni.








Először is, óvatosan kiszedem a gombócokat a káposzta közül és üvegekbe rakom. A 7,2 dl-es üvegekbe 2 db gombócot teszek.







Mikor ezzel megvagyok, akkor kerül a káposzta az üvegekbe. Lehetőleg úgy rakjuk, hogy minden rést kitöltsön a káposztánk a gombócok körül.








Ha ez is kész, akkor szépen rámerem a levet az üvegekre, eligazgatom a tetejüket szépen.




Lezárom az üvegeket a lapkákkal. Lehetőleg mindig új lapkát használjunk a készételekhez, vagy nagyon alaposan győződjünk meg róla, hogy hibátlan a lapkánk.



TILOS a lapka alá bármit is tenni. Sem celofán, sem Folpack, sem befőző fólia! Semmi keresnivalójuk ezeknek a lapkák alatt. Ugye a boltban sincs egy lapka alatt sem? Hát akkor házi tartósításnál sem kell. Ha nem zár a lapkánk, akkor kidobjuk. Mindig kell otthon lennie tartaléknak!

Ha marad ki lé, nekem most maradt, azt is tartósítom egy kis üvegben, jó lesz majd valamihez, amihez passzol.

Ezután fogom Ella betétedényeit és az aljukba teszek egy kendőt. Én ezt a sárga konyhai, mosható „papírtörlőt” használom. Többször használható, tehát nem kell eldobni. 






Most épp újakat tettem, de ezek jó párszor használhatók lesznek mosás után a dunsztolásoknál.






Belerakjuk a megtöltött üvegeket az edényekbe. 3 db 7,2 dl-es üveg fér egy-egy Ellába.






Amennyiben nincs meg a 3 üveg, akkor egy üres üveget töltünk meg vízzel és azt tesszük be harmadiknak.





Feltöltjük Ellákat kb. 2 liternyi vízzel.
Kb. fél deci ecetet elosztottam a 3 edénybe. Ez azért kell a vízbe, hogy a forrásnál kicsapódó fehér por (vízkő) ne rakódjon rá az üvegek külsejére és a kuktaedény falára.







Behelyezem a betéteket a kukta házába, lezárom és Kézi beállítást kapcsolva, azt 5 percre beállítva elindítom a dunsztolást.











Mikor kiszedem az üvegeket, felcímkézem, dátummal ellátva és mehetnek a kamra polcra.

2019. augusztus 6., kedd

Lecsó télire




Hozzávalók:
  • 2 kg paprika
  • 1 kg paradicsom
  • 3 nagy fej hagyma
  • 2 púpos ek zsír
  • 6 tk só
  • 4 tk ételízesítő
  • bors ízlés szerint
  • 4 tk pirospaprika

Elkészítés:
A paprikát megmossuk, kiszedjük a magját, szeleteljük.

A paradicsomot megmossuk, lassú présen kinyerjük a sűrű levet. 
Ami a maggal kijön rost, azt még egy szűrőn átnyomjuk, hogy csak a mag maradjon, amit kidobunk.

A hagymákat megpucoljuk és késes aprítóban tetszés szerintire aprítjuk én pl. krémmé daráltam.

Mivel egy Ellába semmiképp nem fért volna nyersen bele ez a mennyiség, így elosztottam mindent két felé.


A paprika tisztán 1,7 kg lett, a paradicsomból kinyert lé pedig 8 dl. Tehát ezt és a többi hozzávalót is megfeleztem.

Így két Ella készítette kézi beállításon 5 percig.

Mikor elkészült, megvártam, hogy a tetőt le tudjam venni, tehát nem eresztettem ki a gőzt.


Üvegekbe mertem és befőzőautomatában 90 fokon 30 percig dunsztoltam. 

Mivel a lecsó forró volt, így cseleztem kicsit, mivel már volt víz az automatában és az hideg volt, nem tehettem bele a forró üvegeket.

Beállítottam a hőfokot, az időt és előmelegítettem a vizet. Mikor már jó meleg volt, akkor raktam bele az üveggel teli lecsókat.

Ebből a mennyiségből 4 db 7,2 dl-es, és egy 0,5 l-es üvegnyi lecsó lett.

Ellában is kidunsztolható: Kézi beállítás 2 perc.

(nem volt kedvem most elmosni a betétedényeket, mind a három forgalomban volt ma)

2019. augusztus 3., szombat

Cékla savanyúság



Hozzávalók:
  • cékla
  • egész kömény
  • babérlevél
  • alaplé
  • 550 ml-es üvegek jelen esetben

Elkészítés:
A céklát megmossuk, meghámozzuk és felszeleteljük. 



Az üvegek aljára teszünk 1 tk-nyi egész köményt, egy kisebb babérlevelet. 

Belerakjuk a céklaszeleteket.
Felöntjük a már előre elkészített alaplével.
Az üvegeket lezárjuk.

A kukta edényébe teszünk egy törlőkendőt/mosogatókendőt. Ez azért kell, hogy mikor forr a kuktában a víz, ne tudjanak kocogni az üvegek.

Amennyiben csak 2 üvegünk telik meg a céklával, mint most nekem is, akkor egy harmadik üveget teszünk be melléjük, hogy ezzel megakadályozzuk az üvegek „mászkálását”.

Felöntjük annyi vízzel a kuktaedényt, hogy az üvegeket majdnem ellepje. Én épp csak a tetőket nem teszem víz alá, bár, ha ellepi teljesen az sem gond.

A vízbe teszek egy kis ecetet. Ez pedig azért jó, hogy ne fehéredjen ki a befőttes üvegünk és a kukta edényünk.


Lezárjuk a kuktát és Kézi beállításon 20 percig főzzük/dunsztoljuk a céklát, vagy kapcsolunk egy leves programot.

Mikor a kukta jelez a program végén, akkor kikapcsoljuk. Megvárjuk, amíg a gőz magától távozik, és már engedi nyitni a tetőt.

Semmiképpen ne engedjük ki hirtelen a gőzt, ugyanis a nyomás hirtelen változása miatt fel fognak robbanni az üvegek, tönkre téve így a savanyúságot, a kuktát és a munkánkat. Várjuk türelmesen meg, hogy nyitható legyen.

Ha nyitható, kiszedjük a kész savanyúságot, felcímkézzük és mehetnek a kamrapolcra.

Édesburgonyapüré babáknak

  Hozzávalók: édesburgonya tisztított vagy babavíz Elkészítés: Az édesburgonyát megtisztítjuk, megmossuk, majd felszeleteljük. A k...