Hozzávalók:
- 2 kg paprika
- 1 kg paradicsom
- 3 nagy fej hagyma
- 2 púpos ek zsír
- 6 tk só
- 4 tk ételízesítő
- bors ízlés szerint
- 4 tk pirospaprika
Elkészítés:
A paprikát
megmossuk, kiszedjük a magját, szeleteljük.
A
paradicsomot megmossuk, lassú présen kinyerjük a sűrű levet.
Ami a maggal kijön
rost, azt még egy szűrőn átnyomjuk, hogy csak a mag maradjon, amit kidobunk.
A hagymákat
megpucoljuk és késes aprítóban tetszés szerintire aprítjuk én pl. krémmé
daráltam.
Mivel egy
Ellába semmiképp nem fért volna nyersen bele ez a mennyiség, így elosztottam
mindent két felé.
A paprika
tisztán 1,7 kg lett, a paradicsomból kinyert lé pedig 8 dl. Tehát ezt és a
többi hozzávalót is megfeleztem.
Így két
Ella készítette kézi beállításon 5 percig.
Mikor
elkészült, megvártam, hogy a tetőt le tudjam venni, tehát nem eresztettem ki a
gőzt.
Üvegekbe
mertem és befőzőautomatában 90 fokon 30
percig dunsztoltam.
Mivel a lecsó forró volt, így cseleztem kicsit, mivel
már volt víz az automatában és az hideg volt, nem tehettem bele a forró
üvegeket.
Beállítottam
a hőfokot, az időt és előmelegítettem a vizet. Mikor már jó meleg volt, akkor
raktam bele az üveggel teli lecsókat.
Ebből a
mennyiségből 4 db 7,2 dl-es, és egy 0,5 l-es üvegnyi lecsó lett.
Ellában is kidunsztolható: Kézi
beállítás 2 perc.
(nem volt
kedvem most elmosni a betétedényeket, mind a három forgalomban volt ma)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése