Kovács
Sándor Barátom után szabadon, ezentúl én is ezt a kétbetűs "IQ"
elnevezést fogom használni az "intelligens kukta" elnevezés helyett.
Ma én
voltam a soros abban, hogy valami egyszerű vacsorát összeüssek.
Mindig
könnyű dolgom van, hiszen a hozzávalókat gyakorlatilag csak le kell emelnünk a
kamrapolcról.
Ezeket mind
a nyári hónapokban tettük el.
Íme a recept:
/Természetesen
az itt közölt mennyiségek akár duplázhatók is./
Végy három
evőkanál étolajat és kb. 13 dkg tarhonyát piríts meg benne nyitott
kuktafedőnél, kézi beállítás mellett.
Ezután
kapcsold ki a kuktát, majd pakolj a kukta betétedényébe 1 fej apróra vágott
vöröshagymát, (esetünkben sóban eltett vöröshagymából 2 evőkanál) 1 gerezd
összezúzott fokhagymát, (esetünkben egy mokkáskanál sóban eltett fokhagymakrém)
karikázz bele 13-15 dkg lecsókolbászt, önts rá egy 500 ml-es üveg nyáron eltett
natúr lecsót és tegyél hozzá egy mérőpohárnyi saját eltevésű natúr
paradicsomlevet. Sózd, borsozd ízlésed szerint! Lezárt kuktafedőnél indíts el
egy 18 perces STEW/PÖRKÖLT programot!
Egy
hozzábontott Olaszrizling kíséretében szerintem rövid idő alatt, aránylag
vállalható vacsorát sikeredett összedobni.
Forrás: Maczák Sándor és neje
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése